A 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés finisében a zenekarhoz csatlakozik az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.
„Az emberek legtöbbször nem tudnak mit kezdeni a hasonló esetekkel. Nehezíti az ilyen ügyek feltárását, hogy hétköznapi rutinná vált az elhallgatás, tabusítás, mind kisközösségben (mint egy osztály, iskola, vagy család), mind a nyilvánosság szintjén. Amikor pedig szó esik egy ilyen esetről, a tapasztalatom az, hogy nem mélységében, sokkal inkább pikantériájában tárgyalják az emberek. A Szép csendben történetén keresztül ennek a kényes témának a bonyolultabb rétegeit kíséreltem meg feltárni, ahol ráadásul egy olyan ember keveredik gyanúba, aki közel áll hozzánk: az apánk, a munkatársunk, esetleg a mentorunk” – mondta Nagy Zoltán, rendező-forgatókönyvíró.
A főszereplő Dávidot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Major Erik alakítja, a 13 éves Nórit az első filmszerepében debütáló Bognár Lulu, Dávid barátait pedig Lengyel Benjámin és Antóci Dorottya (mindketten az SZFE színészhallgatói) játsszák. A fiatalok mellett olyan kiváló színészek szerepelnek a filmben, mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója; Schell Judit, Jászai Mari-díjas színész, a Thália Színház művészeti vezetője; és a Jászai Mari-díjas Szamosi Zsófia, aki szerepelt az Egy nap, a Mindenki és A martfűi rém című filmekben is.
A film rendezője Nagy Zoltán, aki Gothár Péter osztályában végzett filmrendező művész MA szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nagy Enyhén sós című diplomafilmjét a legjobb kisjátékfilm díjára jelölte a Magyar Filmakadémia. A Szép csendben a rendező első nagyjátékfilmje. A forgatókönyv a zágrábi filmfesztiválon elnyerte a „MyFirst Script” workshop fődíját.
A film operatőre a szintén elsőfilmes Gulyás Nándor, látványtervezője Nyitrai Anna (Virágvölgy), vágója Kornis Anna. A forgatókönyvet Nagy Zoltán és Horváth János Antal közösen jegyzik.
A Szép csendben a Filmalap támogatásával, a Filmalap Inkubátor programjában, a Filmfabriq gyártásában, a KMH Film és a Vertigo Média együttműködésével készült. A Szép csendben november 14-től látható országszerte a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.
03.10. (kedd) 15:00
Jegyár: 1200 Ft teljes áron, 980 Ft diákoknak és 60 év felettieknek. A jegyekről érdeklődni és jegyet foglalni a +3630/250-6692 telefonszámon lehet. Helyszíni jegyvásárlás a vetítés kezdete előtt 30 perccel lehetséges. A jegyek megvásárlásával a Premier Kultcafét üzemeltető Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt és a fogyatékossággal élők munkahelyteremtési programját támogatod.

For Arnold Schwarzenegger 🥰 We, the employees of Premier Kultcafé, are people with autism, Down syndrome, and intellectual disabilities. The money raised helps us continue working and gives us the opportunity to build independent and meaningful lives. ... TovábbTovább
2026, 07, 11 ·
VIZUÁLIS kreatív tanfolyam gyerekeknek ☀️
Hétfőn indul! Még éppen van hely!
Napközis rendszerű kreatív tanfolyamot szervezünk gyerekeknek Budapest belvárosában, ahol a fantáziáé és az élményszerű alkotásé lesz a főszerep. 🎨
Egy támogató, inspiráló közegben a gyerekek:
✨ kipróbálhatják magukat különböző rajzos és vizuális technikákban
✨ kiszakadhatnak egy időre a képernyők világából
✨ élményként kapcsolódhatnak az alkotáshoz
📍 Helyszín: Premier KultCafé
📅 Időtartam: 2026. július 13–17.
🕘 Napközis rendszer (Hétfőtől-péntekig)
Érkezés: 8:30–8:55
Foglalkozások: 9:00–17:00
Hazamenetel: 17:00–17:30
👦👧 Korosztály: 8–13 év
🍎 Étkezés: tízórai, ebéd és uzsonna
🌿 Jelentkezés: vizualistabor.hu/ ... TovábbTovább
Ez a tartalom jelenleg nem érhető el.
Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.2026, 07, 10 ·