Life in the Clouds

Life in the Clouds

dokumentumfilm Sergey Balovinról, majd angol nyelvű beszélgetés

Filmvetítés angol felirattal és beszélgetés angolul

Sergey Balovin pár éve azzal az ötlettel indult útnak, hogy úgy utazzon és ismerjen meg embereket, hogy közben nem használ pénzt, ételért, szállásért vagy fuvarért az általa készített portrékkal fizetett. Így már 8935 szerencsés ember részesült a portréjában, ő pedig ezzel elég szerencsés volt ahhoz, hogy több, mint 54 országba eljusson üres pénztárcával.

Sőt, ezzel az életmóddal bájos feleségére, Claudiára lelt, akivel ma ketten Torino mellett az olasz Alpok lábánál egy általuk létrehozott közösségi házban élnek, ahol bárkit bármikor szívesen látnak. Ezen a helyen önfentartóan a falubeliekkel bartelezve élnek. A házuk egész évben nyitva áll, bárki bekapcsolódhat a napi rutinjukba, ami legtöbbet gazdálkodással és kézműveskedéssel telik, különböző művészek a világ más-más pontjairól is rendszeres megfordulnak náluk.

Erről az inspiráló környezetről és a szokatlan életmódról szól a Life in the Clouds című 50 perces dokumentumfilm, amit az este folyamán mutatunk be, most először Budapesten. Angol felirattal!

A filmvetítést (angol nyelvű) beszélgetés követ, személyesen Sergey és Claudia jelenlétével, amelynek során alkalom nyílik a közönség számára, hogy még közelebbről megismerhesse őket!

Ha Te is szívesen készíttetnél portrét Sergeyjel és szeretnél hozzátenni budapesti tartózkodásához szeptember 15. és 17. között, ezen az oldalon keresztül jelentkezhetsz nála: http://balovin.ru/en

 

Vetítési időpontok

09.16. (hétfő) 18:30

 

 

Jegyinfó

Az esemény díjmentes látogatását a Premier Kultcafé csapata teszi lehetővé, alapítványuk, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány számára a vetítést követően adományokat elfogadunk!

 

Kövess a Facebookon!