A film öt ember zsigeri gondolatait mutatja be a 246 km-es futás során. Egyszerre nyomasztó teher és álom is számukra, hogy teljesítsenek egy ultratávot, hogy feszegessék a határaikat, gyógyítsák a lelküket és megszabaduljanak démonaiktól.
Az Ultra egyszerre vezet el a fizikai teljesítőképesség határára és az emberi lélek mélyére. Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen – a filmnek pedig igazi különlegessége, hogy a rendező is többszörös teljesítő, az öt szereplő közül az egyik maga az alkotó.
A Spartathlon szintideje 36 óra, az Athéntól Spártáig hullámzó, és egy 1200 méter magas hegyet is meghódító futóverseny során 246 kilométert tesznek meg a célba érők. Egy ókori legendának állít emléket és Leonidász király szobra előtt ér véget ez az erőpróba, amely az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon.
Simonyi eddig négyszer küzdötte le a távot. Az Ultra többi szereplőjével együtt – a fizikai verseny mellett – egy önismereti megmérettetésen vesz részt. Mindannyian magukkal és magukban is viaskodnak a futás alatt. Azon dolgoznak, hogy feldolgozzanak traumákat, vagy mélyebben megismerjék, elfogadják önmagukat. Megismerjük a versenyzők személyes motivációit a versenyen és azon túl, hogy miért indulnak el erre az extrém távolságra. A legnehezebb dolga Bélának, a kisvárosi pénzügyi kontrollernek van, aki már ötször próbálkozott sikertelenül – nevezését nem fogadják el a szervezők, így ő “Privát Spartathlont” fut: akkor indul el Athénból, amikor a többiek már megérkeztek Spártába. Vajon célba ér-e a hatodik próbálkozásra, kizárólag saját magára és a felesége segítségére támaszkodva?
Az Ultra izgalmas, őszinte és magával ragadó mozi. Szinte együtt dobban a szívünk a hétköznapok hőseivel, ismeretlenül is érezzük az erőt, amely tovább viszi őket még egy kicsit, vagy megállítja őket a cél előtt néhány kilométerrel. A legmodernebb technikákkal készült, rendkívül látványos drónfelvételekben gazdag film semmihez sem hasonlítható, különleges moziélmény.
Vetítési időpontok:
november 10. (péntek) 19:45 – hallássérültek számára feliratozva!
Jegyár: 1200 Ft teljes áron, 980 Ft diákoknak és 60 év felettieknek. A jegyekről érdeklődni és jegyet foglalni a +36302511443 telefonszámon lehet.
A jegyek megvásárlásával a Premier Kultcafét üzemeltető Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt és a fogyatékossággal élők munkahelyteremtési programját támogatod.
Sziasztok!✨
Pultost keresünk, rugalmas beosztási lehetőséggel! mindezt a belváros szívében a Kálvin téren a Szabó Ervin könyvtár közelében. A Premier Kultcafé egy fogyatékosság-barát kávézó, ahol megváltozott munkaképességűek is dolgoznak.(szakmai gyakorlatot is tudunk igazolni, ha szükséges)
Szuper cuki a közösség, ahol sok szeretet kapsz,de elfogadás és empátia is szükséges!
Ha érdekelnek további részletek, írj privátban, vagy küldd el az önéletrajzodat az uzletvezeto@premiercafe.hu e-mail címre! ... TovábbTovább
2024, 04, 29 ·
Balázs Elemér Quart a Premier Kultcaféban.
A Jazzfest Budapestre összeállított Balázs Elemér Quartet tagjai kiváló muzsikusok, akik évek óta zenélnek együtt különböző formációkban. Zenéjük egyaránt táplálkozik a magyar népzene, a klasszikus és kortárs zene, valamint a mainstream elemeiből, hasonlíthatatlanul egyéni kompozíciókat és hangzásvilágot hozva létre.
Fekete-Kovács Kornél - trombita
Balázs József - zongora
Pecek Lakatos Krisztián - bőgő
Balázs Elemér - dob ... TovábbTovább
Ez a tartalom jelenleg nem érhető el.
Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.2024, 04, 29 ·