A tanú (1969) – Eredeti, cenzúrázatlan változat

A tanú (1969) – Eredeti, cenzúrázatlan változat

magyar filmszatíra, 108 perc, 1969, (12)

 

Néhány nappal a Cannes Classics-világpremier után a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésban a Pannonia Entertainmenttel a hazai mozikban is bemutatja Bacsó Péter A tanú című filmjének eredeti, cenzúrázatlan változatát.

A tanú az elmúlt évtizedekben a szocialista diktatúra szimbólumává vált. Elkészítése után tíz évre dobozba zárták, s csak 1981-ben vetítették először – szintén Cannes-ban -, majd ezután itthon és további harminckét országban is bemutatták.

A forgatás – a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások – hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén. Az eredeti verzió öt perccel hosszabb a ’81-ben bemutatott és végül forgalmazott változatnál. Látható benne egy Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban még nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.

A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan kópia alapján, a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott részeket – amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő – a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni a filmbe, és „hozzáfényelni” a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható a cenzúrázatlan változat. A film teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, harminc szakember részvételével és a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg.

 

VETÍTÉSI IDŐPONTOK

12.18. (szerda) 16:00

 

JEGYINFÓ

Jegyár: 1200 Ft teljes áron, 980 Ft diákoknak és 60 év felettieknek.

A jegyekről érdeklődni és jegyet foglalni a +3630/250-6692  telefonszámon lehet. Helyszíni jegyvásárlás a vetítés kezdete előtt 30 perccel lehetséges.

 

 

Kövess a Facebookon!