Kultúrplacc az elfogadás és a befogadás jegyében.

A Premier Kultcaféban találkozik a kultúra, a művészet és egy fontos társadalmi küldetés. Elszántságunkkal együtt minden adott ahhoz, hogy a belváros meghatározó kulturális helyszínévé váljunk. A kivitelezés során úgy alakítottuk át az egykori Vörösmarty mozi nagytermét, hogy az minden kulturális jellegű program megvalósítására alkalmas legyen. Szervezünk irodalmi esteket, komolyzenei és akusztikus könnyűzenei koncerteket, felnőtteknek és gyerekeknek szóló színházi produkciókat, képzőművészeti kiállításokat, stand-up comedy esteket, filmbemutatókat és filmfesztiválokat is.

Ezen kívül jelentős hangsúlyt fektetünk a fogyatékossággal élők világát meghatározó kérdésekkel foglalkozó, társadalmi párbeszédeken alapuló konferenciák és kerekasztal beszélgetések megszervezésére és lebonyolítására.

A nagyterem igénybe vehető zártkörű céges összejövetelekre, konferenciákra is.

Egy kis ízelítő

Kortárs irodalmi estek sorozatunk keretében járt már nálunk Röhrig Géza, Dragomán György és Tóth Krisztina, tartott nálunk előadást Pál Feri atya, komolyzenei koncertjeinken többek között Vivaldi zenéjéből válogattunk, szakmai programjaink között pedig például az akadálymentes város témájában tartottunk konferenciát. A sort pedig még hosszan folytathatnánk.

Célunk, hogy változatos programokon keresztül bizonyítsuk, hogy a kultúra mindenkié.

Látogass el hozzánk Te is!